Kártérítési jog Kártérítési jog

Régi alapelv, hogy aki kárt okozott, az térítse meg azt. Az érintettek álláspontja azonban a legtöbb esetben eltér abban a kérdésben, hogy pontosan ki és mennyiben felelős a kárért.

Az elmúlt évtizedekben lehetőségünk volt mind a szerződésszegéssel okozott, mind az úgynevezett deliktuális károk tekintetében megfelelő tapasztalatot szerezni, amit ügyfeleink javára tudunk hasznosítani.

 

Segítünk előkészíteni kárigényének megalapozott érvényesítését, hogy a károkozó lehetőség szerint önként megtérítse a kárt és ne egy peres eljárásban kelljen azt kikényszeríteni. Az előkészítés során, ha szükséges, akkor akár szakértő bevonásával feltárjuk a tényállást, alaposan elemezzük a dokumentációt, jogi kutatást végzünk a hasonló ügyekben kialakult joggyakorlatról, nemzetközi ügyekben ideértve a külföldi példákat is.

 

Önkéntes teljesítés hiányában figyelmesen és teljeskörűen előkészítjük a perhez szükséges iratokat, az eljárás során pedig ellátjuk ügyfelünk képviseletét. A per után esetleg szükséges végrehajtás során is jelen vagyunk és támogatást nyújtunk az effektív jogérvényesítésben.

 

Ügyfeleink, ideértve a biztosítókat is, sajnos gyakran találkoznak megalapozatlan kártérítési igényekkel, amelyek elhárításában már nagy gyakorlatot szereztünk. Az előkészítés során ilyen esetekben is feltárjuk az ügy részleteit, majd kidolgozzuk azt a stratégiát, amely adott esetben a legcélravezetőbbnek mutatkozik. Szükség szerint magánszakvéleményt szerzünk be és felkutatjuk a releváns tanúkat.

 

A szerződésszegéssel okozott, vagy baleset során bekövetkezett károk mellett olyan speciális területeken is eljárunk, mint az állami jogalkotással okozott kárigények érvényesítése. Külföldi ügyvédi irodákkal fennálló kapcsolataink pedig lehetővé teszik, hogy nemzetközi tényállások esetében is megfelelő támogatást tudjunk nyújtani, akár magyar ügyfeleinknek külföldön, akár külföldi ügyfeleinknek Magyarországon.


« Szakterületek

Ez a weboldal az Ön kényelmes böngészésének érdekében cookie-kat használ. Elfogadom További információ