Dr. Stettner Miklós Ügyvéd

Miklós 2010-ben végzett jogászként a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd 2014-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében befektetési, vállalatfinanszírozási, tőzsdei szakjogász diplomát szerzett.

A Gazdasági Versenyhivatalban szerzett féléves gyakornoki tapasztalata után, több mint tíz éve segíti a Lajer Ügyvédi Irodát, ahol először ügyvédjelölt volt, majd 2015-ben ügyvédként lett társult partnere az irodának.

Elsősorban, kereskedelmi joggal, ingatlanjoggal, bankjoggal, adatvédelemi joggal és versenyjoggal foglalkozik. Feladatai kiterjednek többek között az irodával partneri kapcsolatban álló pénzügyi intézmények belső ellenőrzésének, a compliance, valamint közvetítői területének jogi támogatására, továbbá peres és a Pénzügyi Békéltető Testület előtti képviseletére.

Miklós számos adatvédelmi megfeleltetési projektet vezetett és több ügyfél számára ő dolgozta ki a jogszabályi elvárásoknak megfelelő adatvédelmi dokumentációt és folyamatokat, amely munka során megoldásorientált hozzáállásával és szaktudásával kivívta ügyfeleink megbecsülését.

Rendszeresen nyújt jogi támogatást az ügyfelek jogszabályi megfelelését biztosító projektjeihez, közreműködik az ehhez szükséges belső szabályzatok, folyamatok kidolgozásában és frissítésében. Ezeken kívül kiemelkedő szakmai tapasztalata van a kereskedelemben, az ingatlanpiacon és a mezőgazdaságban érdekelt gazdasági társaságok kereskedelmi területének jogi támogatásában, peres képviseletében, illetve versenyjogi és adatvédelmi megfelelésének segítésében.

Magyar anyanyelve mellett tárgyalóképes szinten beszél németül és angolul.

« Vissza

Ez a weboldal az Ön kényelmes böngészésének érdekében cookie-kat használ. Elfogadom További információ