Egy korábbi blogbejegyzésemben azzal a kérdéssel foglalkoztam, hogy a mesterséges intelligencia (elterjedt angol rövidítéssel: „AI”) bíróságokon és választottbíróságokon való használatára milyen előírások léteznek. Most az AI ügyvédek általi használatának szabályozása kerül sorra.
Az ABA 512. sz. ajánlása
A 400 ezer tagot számláló American Bar Association („ABA”) az idén július végén jelentette meg az új tartalmak előállítására képes, ún. generatív mesterséges intelligencia („GAI”) használatára vonatkozó etikai ajánlásait. Az ajánlások előkészítése során figyelembe vette a kaliforniai ügyvédi kamara, valamint a pennsylvaniai és philadelphiai ügyvédi kamarák korábbi iránymutatásait.
Az ABA ajánlásai nem kötelező erejűek, de az ügyvédi kamarák gyakran használják őket alapként saját szabályzataik megalkotásához, illetve mint piaci jó gyakorlatot a bíróságok is figyelembe veszik őket az ügyvédi tevékenység megfelelőségének elbírálása során.
Habár az angolszász és a kontinentális jogrendszer között jelentős különbségek vannak, a jogászi munka szakmai-etikai szabályai tekintetében már nem ekkora az eltérés. Az ABA ajánlások ezért a kontinentális jogrendszerekben dolgozó ügyvédek számára is iránymutatásul szolgálhatnak, illetve hasznos orientációt adnak a felmerülő kérdések megoldásához.
Az AI alkalmazása az ügyvédi munkában (pl. szakirodalom kutatásra) gyakorlatilag napi rutinná vált. A GAI használata, például beadványok vagy jogvélemények írására – főleg az ezzel kapcsolatos etikai aggályok és felelősségi kockázatok miatt – azonban már nem annyira elterjedt, de legalábbis az első tervezetek elkészítése céljából való alkalmazásuk már több irodában gyakorlat. Sőt, az USA-ban ismertté váltak olyan esetek is, amikor a bíróság bírságot szabott ki az eljáró ügyvédekre, mert olyan, GAI által készített iratot nyújtottak be ellenőrzés nélkül, amelyekben nem létező, ún. hallucinált ítéletekre való hivatkozások voltak.
Az ABA álláspontja szerint a GAI „csak” egy újabb munkaeszköz a jogi gyakorlatban, amely célja a jogi tanácsadás minőségének és hatékonyságának növelése. A GAI használata által felvetett problémák régi ismerősök, megoldásuk szinte mindig visszavezethető valamely régi etikai elvre.
Az ajánlások a következő kötelezettségek teljesítését írják elő az ügyvédek számára:
Hozzáértés
Az ügyvédeknek tisztában kell lenniük az alkalmazott mesterséges intelligencia eszközök képességeivel és korlátaival. Nem kell, hogy szoftverszakértők legyenek vagy azzá váljanak, de meg kell érteniük, hogy a GAI munkájának eredménye hogyan született. Az alkalmazók semmilyen körülmények között nem bízhatnak az eredményekben további ellenőrzések nélkül. A technológiai fejlődés gyors üteme miatt a szükséges kompetencia fenntartása érdekében elengedhetetlen a folyamatos önképzés.
Titoktartás és a személyes adatok védelme
Kiemelt óvatossággal kell eljárni, ha az ügyféllel kapcsolatos információkat kell bevinni a GAI-ba. Ebben az esetben fel kell mérni az ügyféladatok és információk nyilvánosságra hozatalának kockázatát, és gondoskodniuk kell a megfelelő védelmi intézkedésekről. Az ügyfeleket tájékoztatni kell a mesterséges intelligencia alkalmazásáról, és beleegyezésüket kell kérni, ha az adataikat be kell vinni a GAI-ba.
Ügyféltájékoztatás
Bizonyos helyzetekben az ügyvédeknek akkor is tájékoztatniuk kell ügyfeleiket a GAI alkalmazásáról, ha nem kerül sor ügyféladatoknak a program részére történő átadására. Ilyen eset áll fenn például akkor, ha a GAI által előállított eredmény az ügyfél jelentős döntésének alapjául szolgál.
Gondossági kötelezettség peres felhasználás során
Az ügyvédeknek biztosítaniuk kell, hogy a mesterséges intelligencia által generált beadványok pontosak legyenek, azok ne tartalmazzanak hamis hivatkozásokat. A GAI bírósági eljárásokban történő bármilyen használatát gondosan nyomon kell követni és ellenőrizni kell. Az ajánlás javasolja, hogy az ügyvédek érdeklődjenek, hogy az adott bíróság elvárja-e annak bejelentését, ha egy beadványt GAI készített.
Szabályozási feladatok
Az ügyvédi irodáknak világos belső szabályokat kell bevezetniük a mesterséges intelligencia használatára vonatkozóan, ennek megfelelően kell képezniük alkalmazottaikat, felügyelniük kell őket, és biztosítaniuk kell, hogy az ügyvédi iroda valamennyi munkatársa betartsa ezeket a szabályokat.
Ügyvédi munkadíjak
Az ajánlás rögzíti, hogy az ügyvédek nem számíthatnak fel díjat a GAI technológia elsajátítására fordított időért. Az ügyvédek csak a ténylegesen ráfordított időt és a mesterséges intelligencia használatának közvetlen költségeit számíthatják fel észszerű és átlátható módon. Az ABA nyomatékosan ajánlja, hogy a díjmegállapodások mindezen kérdésekre is térjenek ki.
Ügyvédi kötelezettség lehet a GAI használata?
Az ajánlás a korábbi hasonló technikai ugrások esetére visszatekintve felveti annak a lehetőségét, hogy a technika továbbfejlődésével a GAI használata akár a közeljövőben már nem csak lehetőség lehet, hanem egy olyan számonkérhető elvárás is az ügyvédekkel szemben, amelynek kötelesek megfelelni. Ma már nem csak természetes például a szövegszerkesztő program, az e-mail és az elektronikus döntés adatbázisok használata, hanem ezek nélkül az ügyvédi tevékenység szakszerű ellátása már nem is lehetséges.
Az ügyvéd az ügyfele érdekében köteles a rendelkezésre álló elfogadott technológiákat használni. Ez az elvárás jelenleg csak azt foglalja magában, hogy tájékozódjunk a GAI alkalmazási lehetőségéről, de pár év múlva már akár szakmai kötelezettség is lehet a GAI használata.
Releváns ez nekünk?
Magyar ügyvédek számára az ajánlás előrevetíti, hogy körülbelül milyen hazai kamarai szabályozásra kell majd számítanunk. Az ajánlásban tárgyalt kérdések itthon is ismerősek, és az ABA ajánlásainak nagy része itthon is megszívlelendő. Ahogy a magyar bírósági gyakorlatban előfordul az IBA ajánlások figyelembevétele, nem zárható ki, hogy a GAI használatára vonatkozó ABA ajánlást is figyelembe venné a bíróság, ha arról kell döntenie, hogy egy adott, a GAI igénybevételével elvégzett ügyvédi tevékenység megfelelt-e az elvárásoknak.
Lajer Ügyvédi Iroda Telefon: 06 1 354-3640 E-mail: titkarsag@lajer.net