A kölcsönök előtörlesztése

A kölcsönök előtörlesztése problémás terület. A szocialista tervgazdálkodás időszakában született régi Ptk. általános jelleggel és semmisséggel fenyegetetten tilalmazta, hogy a felek a szerződés szerinti lejárat előtti visszafizetés lehetőségét kizárják, illetve azt is, hogy a szerződéses lejárat és a tényleges visszafizetés közötti időre a hitelező kártalanítást követeljen. Ez a szabály csak a belföldi tényállások esetén volt kógens, mert az ún. külker Ptk. nemzetközi ügyletek esetén lehetővé tette a tőle való eltérést. A joggyakorlat a kerülő ügyletek, mint pl. előtörlesztési díj előírása esetében is alkalmazta a semmisség jogkövetkezményét, az előtörlesztéssel okozott tényleges többletköltségek megtéríttetését azonban lehetővé tette.

A valódi hitelpiac kialakulásával a rendelkezés problémássá vált, mert a kereskedelmi bankok ilyen polgári jogi környezetben nem tudták betartani azt a közjogi kötelezettségüket, hogy biztosítsák a forrásaik és az eszközeik lejárati összhangját. A hitelek tényleges visszafizetésének időpontja ugyanis nem előrelátható, ha az adósok a tartozásukat bármikor bármiféle jogkövetkezmény nélkül visszafizethetik, amire csökkenő kamatok esetén nagyon is reális az esély. Ilyenkor pedig a hitelező a szerződéses lejáratot megelőzően visszakapott pénzét nem, vagy csak rosszabb kondíciókkal tudja kihelyezni, mint amivel a szerződésszerű teljesítés esetére számolhatott.

Az akkori kifejezéssel „fogyasztási” kölcsönügyletek az 1996-os hitelintézeti és az 1997-es fogyasztóvédelmi törvényben kerültek nevesítetten szabályozásra. Ezek a rendelkezések megerősítették, hogy a fogyasztó bármikor visszafizetheti a kölcsönét, és előírták még azt is, hogy ebben az esetben a hiteldíjat arányosan csökkenteni kell, azaz a futamidőarányos egyéb díjak és költségek sem követelhetőek, illetve visszatérítendőek.

A jogalkotó az 1997-es jelzáloghitelintézeti törvény esetén észlelte a – jelzáloglevelek hitelminősítői értékelésére is kiható – problémát és a jelzálog-hitelintézetek esetében először azt tette lehetővé, hogy szerződéseikben a szerződéses lejárat előtti visszafizetést kizárják, majd később azt is, hogy ki nem zárt előteljesítés esetén a köztes időre az elmaradt hasznukat is követeljék az adóstól.

Az Alkotmánybíróság – érezhetően szociális szempontok alapján – 2003-ban úgy fogalt állást, hogy a Ptk. következmények nélküli előtörlesztést lehetővé tévő rendelkezése nem alkotmányellenes, és a kereskedelmi bankokat a jogalkotó nem diszkriminálja a jelzálog-hitelintézetekkel szemben. (A felmerült alkotmányossági kérdés meglehetősen nehéz lehetett, mert a döntéshozatal nagyjából hét évig húzódott.)

A fogyasztóvédelmi törvény és a hitelintézeti törvény hivatkozott rendelkezéseit a 2009-es fogyasztói-hitel törvény helyezte hatályon kívül. Az új törvény, mint későbbi és speciális rendelkezés a fogyasztók esetében felülírta a Ptk. előtörlesztésre vonatkozó rendelkezéseit. Ez azzal a nem szándékolt perverz hatással járt, hogy ettől kezdve az előtörlesztő vállalkozásra kedvezőbb szabályok vonatkoztak, mint az előtörlesztő fogyasztóra.

A 2008/48/EK irányelv harmonizálásával a fogyasztói-hitel törvény ugyanis lehetővé tette, hogy előtörlesztés esetén a hitelező a költségei megtérítését követelje. A jogszabály kibocsátáskori szövege különbséget tett a jelzáloghitelek, ahol a hitelező jogosult volt az előtörlesztés miatt keletkező – jelző nélküli – költségeinek megtérítésére, illetve a rögzített kamatozású kölcsönök között, amely utóbbiaknál a hitelező csak „az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetleges, méltányos és objektíve indokolt költségeinek megtérítésére” volt jogosult. Az érintett költségekre vonatkozó fenti különbségtételt a későbbiekben a jogalkotó megszüntette.

A törvény minden esetcsoportban százalékosan maximalizálta a követelhető költségek mértékét. Ennek a gyakorlati következménye az lett, hogy a hitelezők a maximumot, mint átalányt kezdték alkalmazni a szerződéses gyakorlatukban, azaz előtörlesztés esetén – a tényleges összeg bizonyításának kötelezettsége nélkül – a törvény által lehetővé tett legmagasabb összeget terhelték a fogyasztóra.

Ez a szabályozási technika és gyakorlat a fogyasztói kölcsönök esetében a lakóingatlanok hitelezésére vonatkozó 2014/17/EU irányelv átvételét követően is fennmaradt, és a mai napig hatályos.

A Ptk. azonban időközben átalakította az esedékesség előtti teljesítés általános rendszerét: Az új főszabály szerint a jogosult a teljesítési idő előtt felajánlott teljesítést köteles elfogadni, ha az lényeges jogi érdekét nem sérti, és a kötelezett az ezzel járó többletköltséget viseli. A pénztartozás esetében irányadó speciális szabály már csak annyit tartalmaz, hogy a jogosult a teljesítési idő előtt felajánlott teljesítést köteles elfogadni. A jogalkotó – hasonlóan a korábban hivatkozott AB határozathoz – abból indult ki, hogy a pénztartozás szerződéses esedékesség előtti teljesítése nem okozhat érdeksérelmet és költséget a jogosultnak.

Ez azonban a magukat refinanszírozó, azaz a kölcsönadott pénzt a pénz- vagy tőkepiacról beszerző hitelintézetek esetében nem így van. Könnyű belátni, hogy például egy bank az általa portfólió szinten (több kölcsönügylet refinanszírozása érdekében) kibocsátott kötvényt nem tudja az egyik kölcsön előtörlesztése esetén a kötvénytulajdonosoknak részben visszafizetni, hanem „ülve marad” a váratlanul megkapott likviditáson. A Ptk. idézett rendelkezései azonban diszpozitívak, tőlük a felek eltérhetnek és banki hitelezés esetén el is térnek. Az előtörlesztés kizárására, illetve az ezzel okozott kár megtéríttetésére ma már jogszerűen lehetőség van, a régi Ptk. eltérést semmisséggel szankcionáló rendelkezését a Ptk. már nem tartalmazza általános jelleggel.

Fogyasztók esetében azonban az előtörlesztési lehetőség kógenciája fennmaradt. A hatályos rendelkezés szerint fogyasztó és vállalkozás közötti szerződésben semmis a pénztartozás idő előtti teljesítését kizáró és az olyan kikötés, amely a fogyasztóra az idő előtti teljesítésből közvetlenül fakadó költségeken kívüli terhet ró.

Sem a Ptk., sem a fogyasztói-hitel törvény nem rögzíti, hogy mit kell „költség” alatt érteni. Mivel a magyar jog és maga a hivatkozott két jogszabály is különbséget tesz a kamat, valamint a díj, jutalék és a költség között, adódna a következtetés, hogy a költségek megtéríttetésének a lehetősége csak a közvetlenül az előtörlesztéssel kapcsolatosan ténylegesen felmerült kiadásokra, vagy megengedő esetben még a kapcsolódó refinanszírozási költségekre is vonatkozik.

Az Európai Unió Bíróságának C-536/22. sz. ügyben 2024. március 14-én hozott ítéletéből azonban az derül ki, hogy az irányelv értelmében vett költség alatt nem csak a magyar jogi gondolkodás által értett költségeket kell érteni.

A döntés előzménye, hogy a német felsőbírósági joggyakorlatban kialakult technikák szerint az előtörlesztéssel okozott kár mértékét a hitelező két módon számíthatja ki. Az egyik ezek közül az ún. aktív-aktív technika, amikor a hitelező összeveti az előtörlesztett kölcsönszerződés (mint a banki terminológiában aktív-nak nevezett bankügylet) eredeti kondícióit annak a kölcsönügyletnek (mint egy újabb aktív bankügyletnek) a kondícióival, amelyet most tudna megkötni a fennmaradó futamidőre a piacon. A hitelező hátrányára megállapítható különbözet minősül az előtörlesztéssel okozott kárnak.

A másik számítási mód, az ún. aktív-passzív technika esetében a hitelező az előtörlesztett kölcsönszerződés kondícióit egy kockázatmentes betét (mint passzív bankügylet) esetében elérhető bevétellel veti össze. Az előzetes döntéshozatalra felterjesztett ügy tényállása esetén ez a kockázatmentesnek tekinthető pénzelhelyezés jelzáloglevelek vásárlását jelentette. A német hitelintézet ezzel a technikával számolta ki, hogy a szerződésben rögzített lejárat előtti teljesítés mekkora, a fogyasztó által megtérítendő anyagi hátrányt okozott neki.

Az előterjesztő bíróságnak azonban kétségei voltak, hogy a német Szövetségi Bíróság joggyakorlata által is elfogadott technika megfelel-e az irányelv rendelkezéseinek. Azt vetette fel, hogy az irányelv által követelhető költségek nem sokkal szűkebb kört kívánnak-e átfogni, mint a német joggyakorlat által követelhetőnek tekintett – részben átalány jellegű – kár, ami a hitelező elmaradt és máshonnan meg nem térült kamatbevételét is tartalmazza.

Az EUB a határozatában egyértelművé tette, hogy a „költség” kifejezés nem szűkíthető le az előtörlesztéshez kapcsolódó adminisztratív többletkiadásokra. Az ítélet szerint az uniós jogalkotónak nem állt szándékában az előtörlesztésre figyelemmel követelhető kompenzáció kiszámításakor kizárni a hitelező által az előtörlesztés következtében meg nem kapott kamatokkal kapcsolatos esetleges pénzügyi veszteséget, azaz a kompenzáció kiterjedhet a hitelező elmaradt hasznára is. Az EUB álláspontja az, hogy a hitelező elmaradt kamatnak megfelelő pénzügyi vesztesége is a hitel előtörlesztéséhez kapcsolódó potenciális költségek közé sorolható.

Az EUB abban sem talált kivetnivalót, ha a dolog természeténél fogva a számítás során hipotetikus elemet, pl. egy jelzáloglevél elméleti vásárlásával elérhető várható bevétel nagyságát kell alkalmazni. Önmagában az, hogy egy kárszámítás átalányhozammal kalkulál, nem jelenti, hogy az az irányelv rendelkezéseibe ütközik.

A bíróság kiemelte, hogy az irányelv a hitelezőnek előtörlesztés esetén fizetendő kompenzáció felső határát a hitelezőt ért pénzügyi veszteség mértékében állapítja meg. Ennél többet tehát nem követelhet a hitelező. Azt a kérdést előterjesztő bíróságnak kell eldöntenie, hogy az előtte fekvő ügyben alkalmazott technika a hitelező esetleges túlkompenzálásával megengedhetetlenül szankcionálta-e a fogyasztót.

Az előzetes döntéshozatali eljárások célja az uniós jog minden tagállamban egységes értelmezésének biztosítása. Ezért az EUB fenti álláspontjának a magyar joggyakorlatra is kiható következménye van. A fogyasztói-hitel törvény „költség” fogalmának értelmezése során a magyar bíróságoknak is abból kell kiindulniuk, hogy az uniós jogalkotó az elmaradt és más forrásból kompenzálatlanul maradt kamatbevételt is ezen fogalomba tartozónak tekintette.

A hazai bankok mégsem örülhetnek feltétlenül az EUB határozatának, mert az nem kérdőjelezi meg a magyar jogalkotó döntését, aki a követelhető költségeket esetcsoporttól függően az előtörlesztett összeg 0,5-2 százalékában maximálta. (Az más kérdés, hogy az így várható banki veszteség minden bizonnyal beépül az általános árazásba, és ennek megfelelően a szerződésben megállapított esedékességet megelőzően történő teljesítéssel okozott kárt nem az előtörlesztő fogyasztó, hanem minden banki ügyfél viseli.)

Az a kérdés is nyitott marad, hogy hogyan kell a költség fogalmát értelmezni azokban az előteljesítéses esetekben, amelyek nem a fogyasztói-hitel törvény, mint lex specialis hanem a Ptk., mint lex generalis hatálya alá tartoznak.

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a fent ismertetett jogértelmezésnél dogmatikailag kevésbé meggyőző az EUB – szintén a tárgyi ügyben kialakított – álláspontja, amely szerint az irányelv előtörlesztésre vonatkozó rendelkezéseit akkor is alkalmazni kell, ha a fogyasztó előbb felmondással megszünteti a kölcsönszerződést, majd magát meggondolva inkább mégis előtörlesztene. Mit is? A már megszűnt szerződést?)

A költség fogalom EUB hivatkozott határozatába foglalt értelmezése gazdaságilag észszerű és mivel az előtörlesztés várható költségeiről a fogyasztó előzetes tájékoztatást kap, nem méltánytalan a fogyasztóra nézve sem, hiszen előre látja, hogy a szerződéses megállapodástól eltérő teljesítése esetén milyen következményekkel számolhat.

Összességében elmondható, hogy az EUB egy gazdaságilag is nagyjelentőségű jogértelmezési bizonytalanságot szüntetett meg az ítéletével. Az ítélet – nagyon helyesen – nem csak azt a költséget ismeri el, amely a hitelintézeteket a fogyasztóval kötött szerződés szerinti megállapodás refinanszírozásával kapcsolatban terheli, hanem az elmaradt hasznukat is. Az ezzel kapcsolatos bizonyítási teher az ítélet követeztében nem változott, azaz a költségnek nevezett kár mértékének bizonyítása változatlanul a bankokat terheli, viszont nem kérdőjelezhető meg egy átalány jellegű kárszámítás pusztán azon az alapon, hogy az valamiféle feltételezést, hipotetikus kárelemet tartalmaz.